Egyre több állami gondozott él gyermekotthonban, de legalább már nem koplalnak
2021 óta vészesen romlik a gyermekvédelmi rendszer állapota: kevesebb a nevelőszülő, hosszabb az ideiglenes elhelyezés, több gyerek vár örökbefogadásra.
2021 óta vészesen romlik a gyermekvédelmi rendszer állapota: kevesebb a nevelőszülő, hosszabb az ideiglenes elhelyezés, több gyerek vár örökbefogadásra.

2024-ben összesen 1800, 2025. november 18-ig pedig 1312 gyermekbántalmazásról szóló bejelentés érkezett az SZGYF-hez.

Az építési miniszter gyöngyösi fórumán beszélt a vasút fontosságáról, Baranya második legnagyobb városában viszont épp az ellenkezőjét teszik.

A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány tenderét a Magyar Építők, a Pharos '95, a Fertődi Építő és a ZÁÉV nyerte mindössze 11 millió forint különbséggel.
Radics Béla vagyonnyilatkozata nemcsak egy fideszes fővárosi képviselő anyagi helyzetéről ad képet, hanem a jelenlegi vagyonnyilatkozati rendszer működéséről és értelmetlenségéről is.
Lehet-e nevelőként ellensúlyozni a félelmet, amikor a futtató azzal fenyegeti a gyereket, hogy mindenkit agyonlő? Interjú.
2025-ben több mint 300 súlyosan mozgáskorlátozott kért támogatást közel 2 milliárd forint értékben, de hiába: csak 476,5 milliót szánt erre a célra a kormány.
A Darázs-cégcsoport EU-s támogatással épített magának Jászberénynél egy víztározót, amit a Zagyvából akarnak megtölteni. A civilek aggódnak a folyóért.
Kaposvár közel annyi élelmiszercsomagot kapott, mint egész Csongrád megye, és többet, mint Nógrád és Tolna együtt.
2022-ben még viszonylag hasonló számokat mértek a választások előtt a közvélemény-kutatók, és a független kutatók mérései között jelentős különbségek voltak. Most ők egy irányba mérnek, míg a fideszes kutatók egész más számokat közölnek.
Télen kevesen kirándulnak a Bükkben, az erdészeteknek ezért kevésbé kell aggódniuk, hogy túl sok szemtanúja lesz a védett erdőkben zajló fairtásoknak. A kitermelt fa jelentős része hőerőművekben ég el.
Heti lapszemlénk.
Tartalmaink ingyen elérhetőek és szabadon felhasználhatóak. Támogasd a munkánkat havi rendszeres vagy egyszeri adománnyal, hogy történeteink minél több olvasóhoz eljuthassanak. Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!