Magán víztározó épült a Zagyva mellett 1 milliárd forintnyi EU-s támogatással
A Jászberénynél épült tározó 600 ezer köbméter vizet tud befogadni, amivel a tehenek takarmánynövényeit fogja locsolni a Darázs cégcsoport.
A Jászberénynél épült tározó 600 ezer köbméter vizet tud befogadni, amivel a tehenek takarmánynövényeit fogja locsolni a Darázs cégcsoport.
Megjósultuk, megtörtént: tényleg bezárják Magyarország második legforgalmasabb vasúti mellékvonalát a CATL debreceni akkugyárának kedvéért.
A Szegedi Tudományegyetem jogi képviselője közölte a bírósággal, hogy szerinte Takács Péter egészségügyi államtitkár témában tett nyilatkozata nem bizonyíték.
A Mészáros M1 Járműparkkezelő Zrt. egyetlen ellenfelét túl alacsony árajánlat miatt kizárták. A cég még két éves sincs, de már a harmadik állami megbízást kapja.
Kollégánk Sarkadi Péter szerkesztővel és Zsuppán Andrással, a VálaszOnline újságírójával beszélgetett. Az adás itt újra meghallgatható.
A MÁV-ot ismerve ez valahol érthető, ám egy közlekedési minisztertől mégis furcsa. De Lázár inkább kék lámpás autóval jár, amivel a fiát is fuvarozza.
Átadták az európai oknyomozó újságírás egyik legrangosabb elismerését, az IJ4EU Impact Awardot.
A Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolóját bővíthette volna a Mészáros és Mészáros Zrt. A paksi létesítményen korábban is ők dolgoztak nettó 22 milliárdért.
Bár a legtöbb európai országban törvény garantálja az információszabadságot, az újságírók a gyakorlatban tömegesen futnak falakba.
Kúriai döntés alapján újra kell tárgyalni az évi 100 ezer tonna katódpor előállítását tervező üzem környezethasználati engedélye elleni keresetet.
Ráth Gábor még mindig nem tud normálisan behajtani az egyházügyi államtitkár mögött lévő saját telkére, és az ügyben indított perét is elbukta.
Eddig 30 millió forintot költöttek arra, hogy legyen közönség a műsoroknál. Futja rá: az MTVA idén 165 milliárd forintból gazdálkodhat.
Tartalmaink ingyen elérhetőek és szabadon felhasználhatóak. Támogasd a munkánkat havi rendszeres vagy egyszeri adománnyal, hogy történeteink minél több olvasóhoz eljuthassanak. Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!